Cégednek

Cégednek

 „az üzleti eredményeket is
pozitívan tudják befolyásolni”

A szervezet által biztosított fejlesztések – legyen az tréning, coaching vagy egy workshop sorozat – rövid távon motivációként hatnak a munkavállalókra és a vezetőkre. Közép- és hosszú távon pedig az üzleti eredményeket is pozitívan tudják befolyásolni.

Szervezetek esetében is a legfontosabb, hogy elsősorban emberekkel dolgozzunk. Legyen szó akár egyéni, akár csoportos fejlesztésről, ez fogja a szervezetet hosszútávon támogatni.

„ez fogja a szervezetet hosszútávon támogatni”

AMIT ÉN BIZTOSíTOK

Coachként

időt és teret adok ügyfeleimnek, hogy egyéni vezetői működésükkel és elakadásaikkal foglalkozhassanak, így tudnak változtatni azon, amin szükséges, illetve fejlődni.

Facilitátorként

kereteket és módszereket biztosítok, hogy egy workshop keretein belül a résztvevők új szemmel nézhessenek rá a jelenlegi szervezeti folyamataikra, valamint tudjanak azokon javítani vagy újakat kialakítani.

Trénerként

a vezetői kompetenciák és egyéb személyes, szociális készségek (soft skill) fejlesztését segítem szakmai tudásmegosztással és annak gyakorlatba való átültetésével.

A módszertanokban ennél sokkal több lehetőség rejlik.

Az első találkozók és egyeztetések után a szervezet aktuális helyzete
és kihívásai alapján adok testreszabott javaslatokat.

A módszertanokban ennél sokkal több lehetőség rejlik.

Az első találkozók és egyeztetések után a szervezet aktuális helyzete
és kihívásai alapján adok testreszabott javaslatokat.

Főbb területek

EGYÉNI VEZETŐI COACHING:

közép- és felsővezetőknek ajánlom, akik többféle elakadással küzdhetnek egyszerre, sokszor egyedül maradva a gondolataikkal. Nehéz döntéseket hoznak nap mint nap, és több helyről érkező elvárásoknak kell megfelelniük.

CSOPORTOS VEZETŐI COACHING:

minden vezető az egyéni esetével dolgozik, de egymástól kapnak hozzá támogatást, visszajelzést. Ezzel az action learning módszertannal – a saját probléma megoldása mellett – jól beépíthető a céges kultúrába egy új működési forma, kérdezéstechnika és a közös gondolkodás is.

TEAM COACHING:

itt a csapat, mint egy közös célért létező egység áll a munka középpontjában. Tehát nem egyéni problémákkal dolgozunk, hanem elsődleges cél a csapat jobb működése. A folyamat több területet fed le: struktúra, kommunikáció, együttműködés, hatékonyság.

SZERVEZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS ÉS FOLYAMAT-OPTIMALIZÁLÁS WORKSHOPOK:

ideális módszertan a szervezeten belüli valamint ügyfeles folyamatok tisztázására és optimalizálásra, a csapatok közötti együttműködés javítására, illetve egyéb, a szervezetben felmerülő problémás helyzetek feldolgozására.

Tréningek, személyes készségek fejlesztésére:

Munkavállalóknak: önismeret, asszertív kommunikáció, ügyfélkezelés vagy prezentációs készségek

Vezetőknek: vezetői készségek, coach-szemléletű vezetés, visszajelzés, értékelés, motiválás, delegálás, vezetői önismeret

Írj Üzenetet!

HÍVJ BIZALOMMAL!

 06 30/600 2357